|
|
|
|
|
Néhány tanács használt autó vásárláshoz
|
Karosszéria
Elsőként kívülről pásztázzuk végig az autót. Igenám, de mit is kell nézni?
- Illesztési hézagok mindenhol egyformák, párhuzamosak? Mert ha nem, akkor ott bizony már megbontották a karosszériát. Jöhet a rétegmérő!
- Vásárlás előtt tudakoljuk meg a márkaszervizben, hogy a keresett típus fényezésénél mekkora az elfogadható mikron (a festékréteg vastagsága). Ez általában 90-150 között szokott lenni, de hivatalosan 300 mikronig elfogadható. Ez azonban már mindenképpen valamilyen utófényezésre utal, amit nagy valószínűséggel még a gyárban tettek meg, amennyiben az autó összes(!) elemén egyformán vastagabb a festékréteg. Az ennél nagyobb érték mindenképpen sérülésre utal. Minden elemet több ponton mérjünk meg, így a tenyérnyi javításokra is fény derül.
- Idősebb autók esetében küszöböt, hátsó sárvédőíveket kikezdte már a rozsda? Ha igen, annak javítási költségével számolnunk kell, és alaposabb szemrevételezést kíván az alváz, a váznyúlványok, egyes típusoknál a szőnyeg alatt padlólemez.
Fiatal gépkocsik esetében ez az egyetlen pont, ami miatt nem kell aggódnunk a 6-12 éves átrozsdásodási garancia miatt, feltéve, hogy a szervizkönyvben vezették a karosszéria átvizsgálást.
- Gumik állapota, kora? Gumisok javaslata, hogy 6 évesnél idősebb gumival ne járjunk. Ha a gumi kopott, nincs meg az előírt mélység, akkor hamarosan gumit kell vásárolnunk. Ha viszont a guminak az egyik oldala egyenetlenül kopott, az futómű problémára utal.
Ha a futófelület közepe, vagy mindkét széle egyenletesen elkopott, az a rosszul megválasztott abroncsnyomásnak köszönhető.
- Szélvédőn látunk-e kavicsnyomot, repedést? Utóbbival nem engedik át a műszaki vizsgán. A kavicsnyomot érdemes kijavíttatni, mert könnyen repedés indul belőle. Ez filléres költség, a szélvédőcsere viszont típustól függően akár 6 számjegyű is lehet.
- Üvegekben lévő évjáratok egyformák? Ha nem, akkor cserélték. Az első ill. hátsó szélvédők esetén előfordulhat, hogy a feszültségtől megreped és ezért kell cserélni.
- Csomagtartó : ne legyünk restek és hajtsuk fel a kárpitot amennyire csak lehet, rejtett sérülés ill. idős autóknál rozsdásodás nyomait keressük.
- Sárvédőt rögzítő csavarok a helyükön vannak? Ha nem, akkor már biztosan levették valamiért.
- Bármennyire fiatal az autó, minden karosszériaelemet alaposan nézzünk meg és ne pusztán kívülről, hanem belülről is, pl. ajtók éle. Ha ugyanis valamiért enyhén sérült és kontárul lett javítva, rohadhat!
- Ha az autó fóliázott, kérjük el a műbizonylatát! De bizonylat ide vagy oda, jó, ha tudjuk, hogy a gyári színezett üvegek már kimerítik a sötétítés lehetőségét, tehát elvileg az első ajtókon már nem lehet fólia. B oszloptól hátrafelé, vagyis a hátsó ajtókra viszont már bármilyen sötét fólia tehető. A nem megfelően fóliázott autóval műszaki vizsgán gond lehet, de előfordulhat, hogy a rend őrei is belekötnek. Ugyanakkor nagyon hasznos, főleg ha a hátsó ülésen gyerekeket fuvarozunk, ill. akkor is jó hasznát vesszük, ha a kocsi egész nap a tűző napon áll. A túl sötét fólia este zavaró lehet.
|
|
Motor
Nyissuk fel a motorháztetőt és nézzük meg a következőket - amennyiben nem egy leburkolt motorral találjuk magunkat szembe:
- Olaj minősége - Ha fehér habos, akkor a hengerfej repedt. Az autót ne vegyük meg! Dízel autó esetében akár teljesen fekete olaj is normális lehet, amennyiben mai, modern, korommegkötő olaj van a motorban. Benzines autó esetében az egészséges sötétbarna olaj normális, a fekete már öreg.
A legjobb, ha belenézünk (amennyiben látható) az olajbeöntő sapkán egy pici zseblámpával és ha nincs a sapka alatt takarófedél, minden tisztán látható lesz a motorról. Ha a hengerfej belseje olajsáros vagy másnéven iszapos, az azt jelentheti, hogy a motor karbantartását elhanyagolták, az autót ne vegyük meg!
- Kiegyenlítő tartály - ha olajos a víz, a hengerfejtömítés szakadt. Ebben az esetben se vegyük meg az autót!
- Olajbeöntőnél olajgőz, olajfolt - szerencsés esetben nem zár jól a kupak, szerencsétlenebb esetben valamiért kinyomja az olajat. Fájdalmas összeg lehet a javítás.
- Tömítéseknél olajfoltok - nem megfelelő a tömítés. Szelepfedél tömítés (fentről nézve az első szint) cseréje nem drága, a hengerfejtömítésé (második szint) már drágább.
- Indítsuk be a motort: gyújtás ráadásakor minden ellenőrző lámpa ég? Beindítás után mindegyik elalszik?
- A járó motor hangja egészséges? Nincs kopogás, csattogás, sikítás? Egyenletesen jár?
- Menjünk hátra a kipufogóhoz és figyeljük meg: ha benzines autó kék füstöt fúj, akkor a dugattyúk háza táján gondok vannak, ne vegyük meg a kocsit! Dízelautó esetén megjelenő fekete korom oka lehet motor probléma is, de lehet, hogy csak meg kellene járatni hosszabb távon nagyobb fordulaton.
Nézzük meg magát a dobot is: ha kifúj, ha szinte lefejthető róla elkorhadt fémréteg, biztosan cserélni kell.
Futómű, fék
- A felni résein benyúlva kitapinthatjuk a féktárcsa peremét. Ha 1 mm-nél nagyobb válla van, számítsunk rá, hogy hamarosan cserélni kell. Ha pedig tárcsát cserélünk, a fékbetéteket is kell!
- Mind a négy keréknél fentről lefelé nyomjuk meg az autót, így ellenőrízzük a lengéscsillapítók állapotát. Ha 1 max. 2 lengés után megáll, akkor rendben van, ha hintázik, akkor cserélni kell, méghozzá tengelyenként párban, akkor is, ha csak 1 keréknél hintázott (ennek azért elég kicsi a valószínűsége).
Ha kopog, akkor toronycsapágyat biztosan kell cserélnünk.
- Ha kerék mögé benyúlva olajos lesz a kezünk, emeltessük fel a kocsit és nézzük meg honnan származik. Ha a kormányösszekötő olajos, kalkuláljunk vele, hogy fel kell újíttatni. Ennek költsége 2008-ban Opel Vectra esetében ~50e Ft.
Belső
Ha már beültünk az autóba, itt is alaposan nézzünk körül!
- Bőrkormány mennyire kopott? Sajnos, amelyik autót frissen krémezett kézzel vezették, nagyon hamar ~30e km után kifényesedik. Ha viszont az óra szerinti km-hez képest újszerűnek tűnik, akkor azt cserélték.
- Idősebb autónál repedezett a műszerfal? Javítható, de nem egyszerű, hisz az egész műszerfalat le kell bontani. Mesterembereknél javíttatva nem olcsó mulatság.
- Pedálok kopottsága? Erősen recés talpú cipő könnyen elkoptatja a pedálokat, de egy 100e km-t futott autó esetén ez még nem lehet nagyon erős kopás. Ugyanaz vonatkozik a pedálgumikra is, mint a kormányra: ha több tízezer km van az autóban, mégis nagyon újszerűnek tűnik, akkor cserélték.
- Ülések kárpitja szakadt, kopott, bolyhos? Akár 100e km-ig is jóformán makulátlannak kell lennie. Egyes típusoknál előfordul, hogy a rosszul megválasztott anyag miatt korán bolyhosodik, pl. H Astra.
- Váltókar szoknyája szakadt, repedt? Ha igen, akkor sokat volt már használva. Cserélhető, nem túl drága.
- Padlókárpit állapota? Ha a pedálok alatt kopott, akkor egészen biztosan sokat futott az autó. Persze a szőnyeg sokat véd, így a padlókárpit akár makulátlan is lehet. A szőnyeg állapota nem mérvadó, hisz cserélgethették is eladás előtt.
- Könyöklők kopottak, repedtek? Ez is azt mutatja, hogy az autó sokat lett használva.
- Próbáljunk végig minden kapcsolót, gombot, a rádiót, hogy megfelelően működnek-e!
- Gyújtás ráadásakor figyeljük meg, hogy minden ellenőrző lámpa világít-e, majd indítás után mindnek el is kell aludnia! (Najó, az övre figyelmeztető, csak becsatoláskor alszik el. :) )
Próbakör
Feltétlenül kérjük meg a kereskedőt, hogy magunk vezethessük az autót! Út közben figyeljünk a következőkre:
- Futómű felől érkező hangok kanyarodáskor, fekvőrendőrön való áthaladáskor
- Kormány járása (végállásban kiadott nyöszörgő hang normális is lehet)
- Váltó működése: érezni a fogaskerekeket vagy könnyű, mint a vaj? Automata váltó esetében a váltások simák? D-be rakáskor nem ugrik? Padlógáznál visszavált? Nem jó jel, ha váltáskor túlságosan megemelkedik a fordulatszám, mert akkor már csúszik. Az automata váltó javitási költsége mindig 6 számjegyű!
- Egyenes futáskor elhúz az autó? (Minden út lejt a járda felé!) Fékezéskor?
- Erős fékezésnél érezzük az ABS-t? Ha nem, a legsúlyosabb esetben az elektronika rossz, ez 6 számjegyű javítási költséggel jár.
- Újabb típusú autóknál a próbakör során menjünk magasabb fordulatszámon is. Ha az autó nem húz, érezhetően lomha, mintha nem engedné, hogy forgassuk, az komoly baj előjele. Az új dízel autóknál leggyakrabban a részecskeszűrő okozza a tiltást. 2008-ban egy Opel Vectra 1.9 CDTi részecskeszűrője ~150e Ft.
Garancia
Bármilyen garanciával is vesszük az autót, nem árt utánanézni 1-2 dolognak, mielőtt kényelmesen hátradőlünk a székben.
- Ha még él az új autós garancia : a karosszéria átvizsgálást minden alkalommal be kell jegyeztetni átvizsgáláskor, ennek hiányában ugyanis nem érvényesítik a márkaszervizek. Amennyiben az autón bármit javítottak már és nem márkaszervizben, arra az elemre biztosan elvész a garancia! Egyes tipusoknál a futóműre vonatkozó garanciát km korlátozza. Pl. Opel esetében csak 40e km-ig él a futóműre vonatkozó garancia.
- Használt autó garancia : vigyázzunk, nem feltétlenül teljeskörű ill. előfordul, hogy a futott km alapján határozzák meg a gyártó által vállalt összeget! Pl. G2 garancia esetén. Tehát mindenképpen alaposan olvassuk át a garanciafüzetet!
Javaslat : bármennyire tökéletesnek tűnik az autó, nézessük át szerelővel, mielőtt lefoglalózzuk! A futómű állapota aknáról vagy felemelve ellenőrízhető.
Nézzük meg meddig érvényes a gépkocsi műszaki vizsgája ill. a zöldkártyája. Ha napokon belül lejár, próbáljuk meg a vizsgák költségét lealkudni az árból.
|
|
|
:. Vásárlás .:. Hitel .:. Vezetés .:. Karbantartás .:. Védelem .:. E-mail .:. Copyright © autozasrol.hu .:. Autózásról általában .:
|
|
|
|
|